Interjú Habsburg- Lotharingiai Christianaval a A SZÍV újságban

 

A teremtés pillanatában Isten a nő kezébe helyezte az emberiség sorsát. Ő az egyetlen, aki az élet titkát magában hordja, és az egyetlen, aki megtaníthatja az emberiségnek az élet művészetét. Ha a nő elfeledi ezt a magasztos hivatást, vagy visszautasítja, akkor az emberiség haldoklásnak indul. Habsburg- Lotharingiai Christiana bajor főhercegnővel, a Laikusok Pápai Tanácsának tagjával beszélgettünk.A gyors változások és jelentős antropológiai átalakulások korát éljük, ahol elengedhetetlen szükség van a női identitás és a nő hivatásának megfogalmazására.

Ön a Laikusok Pápai Tanácsának tagjaként hogyan járul hozzá, hogy a nők felfedezzék valódi szépségüket és hivatásukat, hogy jobban megérthessék önmagukat?

Immár több mint 20 éve vagyunk férjemmel együtt a Laikusok Pápai Tanácsának tagjai, amely egy rendkívül megtisztelő szolgálat számunkra. Sok éven keresztül komoly erőfeszítéssel és még nagyobb örömmel tevékenykedtem a testület tagjaként. A Laikusok Pápai Tanácsának nőkkel foglalkozó ága mint egy család szolgálja a Szentatyát, és gazdagítja az egyház tanítóhivatalát. A nőkkel foglalkozó testület alapítása óta nemzetközi konferenciákat és szemináriumokat rendez. Ezeken a tudományos találkozókon elmélyítik azokat az irányelveket, amelyeket az egyház a nő méltóságáról és hivatásáról tanít. Szent II. János Pál pápa rendkívül gazdag és értékes kincset hagyott ránk, amelyben felfedezhetjük a nő teológiájának csodálatos méltóságát és mélységét. A Világiak Pápai Tanácsának kitartó munkája nélkül azt hiszem, hogy ez a csodálatos kincs nem terjedhetett volna ilyen hatékonyan.

Ön hogyan került kapcsolatba a Világiak Pápai Tanácsával?

1998-ban vettem részt az első nemzetközi konferencián, amelyet maga Szent II. János Pál szorgalmazott, és amely Egy új feminizmus az új évezredért címet viselte. Ez egy óriási felismerés volt számomra. Rádöbbentünk, hogy mi, európai nők szunnyadó álomba merültünk, miközben Európa a lassú pusztulás felé halad. Rögtön éreztem, hogy elérkezett az ébredés és a tettek ideje. Amint visszatértem Németországba, kis nemzetközi szemináriumokat szerveztem, ahová nem német felszólalókat hívtam meg, hiszen egyértelmű volt számomra, hogy a radikális feminizmus mérge itt kígyózik Németországban. Két évre rá, 2000-ben ért az a megtiszteltetés, hogy a Világiak Pápai Tanácsa tagjának választott.

Mi pontosan a radikális feminizmus?

1968-ban a nyugat-európai országokat egy új ideológiával mérgezték. Kifinomult és okos taktikával felkínálták a nőknek azt a kísértést, hogy harcoljanak saját szabadságukért, nagyságukért, függetlenségükért. Ez azonban abba a végzetes csapdába sodorta őket, hogy kihasználás és élvezetek tárgyává váltak. Azt a hazugságot hitette el a nővel, hogy fáradhatatlanul harcolnia kell függetlenségéért, hogy egyre jobban hasonlíthasson a férfihez. A legtökéletesebb férfi legyen a munkában, az üzleti világban, mert különleges képességeinek köszönhetően túlszárnyalhatja a férfit. Ez a tökéletesség majd szabaddá teszi. Ez volt azonban a legnagyobb vereség, hiszen elveszítette azokat a kincseket, amelyeket a nő az emberiség megmentéséért kapott a Teremtőtől.

Mit fedezett fel több éves tevékenysége alatt?

1988-ban Szent II. János Pál pápa csodálatos módon írja le a Mulieris Dignitatemkezdetű apostoli levelében, hogy „Isten különleges módon a nőre bízza a férfit és így az egész emberiséget”. A teremtés pillanatában Isten a nő kezébe helyezte az emberiség sorsát. Ő az egyetlen, aki az élet titkát magában hordja, és az egyetlen, aki megtaníthatja az emberiségnek az élet művészetét. Ha a nő elfeledi ezt a magasztos hivatást, vagy visszautasítja, akkor az emberiség haldoklásnak indul. Ha a nőt meggyógyítjuk, akkor újjáéled a család, és virágzásnak indul a társadalom.

Jánosi Dalma: ISTEN SZÖVETSÉGESEI

Forrás: http://www.asziv.hu/archivum/2016/majus/vilagegyhaz/isten-szovetsegesei

Egy nyár margójára – avagy mit csináljak a szabadságommal?

 

,,Arra bíztatok mindenkit, hogy legyen kreatív, mert mindenki megérdemli a minőségi időt, amit a feltöltődésre szán, tegye azt egyedül vagy a családja körében. "

Egy nemzet kultúrája a pihenéssel kapcsolatban érdekes általánosításokhoz vezethet, ami jó kiindulópont a téma kapcsán, mégha nem is kell őket vérmesen komolyan venni. Így példának okéárt említsük meg az olaszokat, akik híresek arról, hogy tudnak és akarnak is lazítani, s hogy minden ráér holnapig, ha a sziesztát valami teendő fenyegeti...nem nehéz belátni, hogy mi a lista másik végén vagyunk valahol. Tapasztalataim szerint 2 dolog biztosan jellemző ránk: nem akarjuk vagy nem tudjuk megengedni magunknak a pihenést, feltöltődést, kikapcsolódást, az „én-időt”, ami, mint felkapott fogalom pontosan arról árulkodik, hogy természetesen nem sikerül, tehát tudatosan kell beépíteni azt, hogy magunkra is jusson feltöltődésre szánt idő. Ha ezzel nincs gond, vagy eljutunk oda, hogy lelkiismeretfurdalás nélkül rászánjunk pár órát a napból a kikapcsolódásra, azt passzív, nem minőségi tevékenységekre költjük el, ami nem tölt fel annyira, mint sejtenénk. Igen, ilyen pl. a TV is.  

Vajon miért van ez így, mi az oka annak, ha valaki nehezen tudja megengedni magának ezeket az órákat? Lehet gyerekkorból hozott minta, lehet maximalista törekvési hajlam, de lehet, hogy a manapság 20-as éveikben lévőeknél különösen divatos siker utána recept hajhászása áll. Ez pedig nem más, mint az a hiedelem, hogy a pihenés gátolja a sikert, a sikeres emberek már hajnali 4-kor teniszezni mennek, hogy fél6-kor berobbanjanak a munkába, s hogy a fájdalom a barátunk és a teljesítmény áll a legfontosabb helyen, beszéljünk bármilyen célról. Mint szakember, őszintén aggódom az elferdített sikerorientáltság elterjedése miatt. Sokakat az is megrémít, hogy életünk jelentős részét alvással töltjük. Ha megértjük, hogy nemcsak fizikai szükséglet, de mentális is az alvás alatt lezajló rehabilitásciós folyamatok sora, hogy a pihentető alvásra érdemes időt szánni az életünkből, ha hosszú távon gondolkodunk, akkor azt hiszem, már kevésbé ijesztő, mintsem belátható tény, hogy nem véletlenül vagyunk így kitalálva és szükségünk van arra, hogy az éberlétet alvás kövesse, méghozzá minőségi és pihentető alvás nap, mint nap. Ez nem időpocsékolás, ez biológiai és mentális szükséglet.

Kutatások szerint a legjobb kikapcsolódás olyan tevékenységet végezni, ami távol áll a mindennapi munkavégzésünktől, azaz nem a passzív formája a pihenésnek a leghasznosabb az elmének és a szervezetnek, hanem az újszerű feladat és élmény. Ha alapvető dolgokban gondolkodunk, akkor mondhatjuk, hogy a szellemi munkát végző embernek nagyon jó kikapcsolódást nyújthat a fizikai munka, legyen az kertészkedés, varrás, sportolás, túrázás. Fizikai tevékenységűeknek pedig a szellemi elmerülés adhat feltöltődést, mint az olvasás, művelődés művészeteken át, valaminek a tanulmányozása stb. Természetesen teljesen érthető, hogy annak, aki végigrobotolja az évet, semmi más vágya nincs, mint 2 hétig 10 órákat az ágyban tölteni, de fontos, hogy tudjunk róla, a szükséges pihentségi állapot megszerzésén túl az aktív pihenés többet nyújt, mint a passzív.

Ha konkrét tevékenységeket szeretnénk megnevezni, az alvás természetesen a legjobb meditáció a szó nemes és egyszerű értelmében. Ezt a saját meglátásom szerint mindenképpen a természet követi, hiszen a természetben eltöltött idő nagyon pozitív hatással van ránk. Gondoljuk csak át, milyen megnyugtató, természetes színek, hangok, illatok vesznek körül bennünket egy túrázás alkalmával, milyen könnyen kint lehet hagyni az erdő szélén a mindennapi zajokat és problémákat. Mindenkit bíztatok, hogy minél többet menjek ki a természetbe feltöltődni. S hamár a természet hangjainál tartunk, a csend önmagában is relaxál, ezért merjünk csendet teremteni, tegyünk érte tudatosan és ne féljünk benne maradni. S még ha úgy is érezzük, hogy senkit nem akarunk látni, mert eltelítődtünk a munkatársakkal, a városi tömeggel, közösségbe menni mindig jó ötlet, ezért merjünk nyitni. Vegyük a fáradtságot és lépjünk ki az otthon melegéből, hogy valami tartalmasabb kikapcsolódás érjen bennünket. A kutatásokból tudjuk, hogy még egy film megnézése is nagyobb élvezeti forrássá válik, ha társaságban ülünk a képernyő előtt, mert az ember többet nevet társaságban, mint egyedül. És mondanom se kell, a nevetés mindig jó ötlet.

Csíkszentmihályi Mihály foglalkozik sokat azzal, mi okoz igazi örömöt számunkra, s ha a pihenésre szánt időről beszélgetünk, fontos megkülönböztetnünk az élvezeteket és az örömforrásokat a mindennapjaink során. Mindig választás előtt állunk szabadidőnk eltöltése kapcsán: élvezeteket után nyútjuk a kezünket, vagy örömöt hozunk az életünkbe. Az élvezet mindig egyszerű, többé-kevésbé kész opció, mint pl. az ételek élvezete, az alvás, a TV stb. Az öröm eléréséhez azonban komplexebb folyamat visz közel: egy feladat, egy kihívás, mely olyan élményt teremt, amiben megfeledkezünk önmagunkról s teljesen átadjuk magunkat tevékenységünknek. Ha pl. az étel kapcsán szeretnénk meghatározni mi az élvezet és mi az öröm, azt mondhatnánk: ételt rendelni, házhoz szállítani és dobozból megenni, az egyenlő az élvezettel. Viszont előző nap kitalálni, mit is főzzünk holnap, aznap reggel a piacra menni, hogy a lehető legfrissebb alapanyagokhoz jussunk, majd hazamenni és a kedvenc zenénket bekapcsolva háttérként nekilátunk a fogás elkészítéséhez, ami talán kihívást is jelent, mert még soha nem készítettünk, majd szépen megteríteni hozzá és semmi mást nem tenni evés közben, mint figyelni az ízek harmóniájára - na ez már igazi örömforrássá válhat, a mosogatás pedig olaszos legyintéssel ráér még egy ideig.

Arra bíztatok mindenkit, hogy legyen kreatív, mert mindenki megérdemli a minőségi időt, amit a feltöltődésre szán, tegye azt egyedül vagy a családja körében. Találja ki, mibe vág bele, milyen újszerű dolgot próbál ki, mikor hívja át a barátait, s mikor megy túrázni. A közösségi oldalakon kering egy zseniális lista, amit egy kislány készített, egy hosszú-hosszú  és színes lista arról, mi mindent fog csinálni a nyáron. A lovaglástól a kiállításokig, a strandon át a meggybefőtt befőzéséig minden rajta van. Hát nem inspiráló? Úgy látszik vannak még gyerekek, akik tudják, hogyan hozzák meg a saját kedvüket a szabadidőhöz, és gondjuk van rá, hogy ne unalommal teljék az. Talán tanulhatunk tőlük valamit és megtanulhatjuk élvezni a szabadidőnket. Nem tudom kitől idézek, amikor azt mondom: „Életbevágó dolog néha nem életbevágó dolgokat csinálni.” Hát nem nagyszerű igazság ez? 

Bárányos Edit

országos szakmai felelős

Pure Fashion Alapítvány

Pure Fashion Nyári Tábor 2016

 

 ,,Tehetséges nők, és ami mögötte van."

 

Idei nyári táborunkat június 27-től július 1-jéig rendeztünk Orfűn. Huszonnyolc lánnyal tölthettünk együtt öt napot, mely során rengeteg élményben, nevetésben, beszélgetésben lehetett részünk.

A Pure Fashion tábor idei témája kapcsolódott a gálára meghirdetett videó pályázatunkhoz: Tehetséges nők, és ami mögötte van. A tábor célja volt, hogy mind elméletben, mind gyakorlatban közelebb hozzuk a lányokhoz a tehetség fogalmát. Minden reggel egy-egy tulajdonságot jártunk körül, amelyek elengedhetetlennek bizonyulnak a tehetséggondozáshoz, ezek az önbecsülés, önismeret, alázat, kreativitás és a kitartás. Mindezeket a gyakorlatban is feldolgoztuk. A kreativitásra szinte minden feladatnál szükség volt: a kézműves foglalkozáson egyedi táblákat készítettünk; a táncházban különböző dalokhoz álmodtunk meg koreográfiát és a játékos feladatok megoldásához is szükség volt a képzelőerőnkre.  A kitartás fejlesztésére remek lehetőséget adott a szerdai önismereti túra, amikor – néha kicsit a sárban csúszkálva – a Jakab-hegyet másztuk meg, miközben egyénileg, csapatonként és páronként is különböző önismereti kérdésekre kerestük a választ, a következő kilométereken túl a nyárra is kitűztünk célokat önmagunk számára. Talán a legnagyobb feladat a tábor során a csapatonkénti színdarabok megírása és előadása volt, ahol az alázatra, az önismeretre, az önbecsülésre, a kreativitásra és a kitartásra egyaránt szükség volt. Volt, aki számára a mások előtt való szereplés okozott kihívást, volt, aki az alázatot gyakorolhatta, mikor a csapata nem az ő ötletét választotta, és volt, aki pedig rájött, hogy milyen kreatív is tud lenni. A sok készülésnek hála remek színdarabok születtek, amelyek a lányokban is tudatosították, hogy a tehetségünket fontos kamatoztatni.

Nagyon örültünk, hogy az ország különböző pontjairól érkező lányokból közösség alakult, amihez nemcsak a csapatfeladatok, de a szabadidőben alakult spontán beszélgetések is hozzájárultak. A délutánok folyamán a jó időnek köszönhetően, mindig volt lehetőség strandolásra, úszásra, pihenésre az Orfűi tó partján. Csütörtök délelőtt Hangodi Dóra, a Regnum Christi Apostoli Mozgalom megszentelt életű tagja vezetett egy néhány órás lelkigyakorlatot a lányoknak, mely során volt lehetőségük csendben lenni, imádkozni, a hitükről, Isten-kapcsolatukról elmélkedni, később pedig közösen is átbeszélni, megosztani a gondolataikat. A Pure Fashion lelkületéhez híven, minden estét közös lelki résszel zártunk, ahol átgondoltuk a napot, hálát adtunk az átélt élményekért és az új barátságokért. A hét megkoronázásaként pénteken Pécsre látogattunk el, ahol a lányok egy városi kvízben vehettek részt, különböző szórakoztató feladatokat oldottak meg, táncoltak a főtéren, csoportképet készítettek idegenekkel és felfedezték a gyönyörű várost.

Hálásak vagyunk Istennek a lányok szeretetéért, figyelméért, lelkesedéséért, a szülők bizalmáért, és a rengeteg áldásért, élményért, megtapasztalásért, amellyel hazatérhettünk.

 

Hegyesi Zita

országos kommunikációs felelős

Pure Fashion Alapítvány

 

Forrás: http://regnumchristi.hu/cimoldal/tehetseges-nok-es-ami-mogotte-van-avagy...

Pure Fashion Gálaest 2016

 

,,Csodálatos dolgokat visztek majd végbe, ha már mostantól jól felkészültök, ha teljes mélységében megélitek mostani életkorotokat, mely oly gazdag ajándékokban, és ha nem féltek az erőfeszítéstől. Olyanok legyetek, mint a bajnok sportolók, akik magas célokat érnek el, mert nap mint nap alázattal és keményen edzenek. "

2016. május 27-én rendeztük meg ézváró Gálaestünket, melyen budapesti, győri és kecskeméti másodéves csapatunk mellett a németországi Pure Fashion csapat is fellépett. 

Élménybeszámolók:

http://www.magyarkurir.hu/…/pure-fashion-gala-nem-ruha-teszi

http://www.lelegzetmagazin.hu/20…/…/12/pure-fashion-galaest/

(C) Hegedűs Márton, Varga Mihály, Szabó Levente

Ezúton is külön köszönjük a sok segítséget: Palásthy Juliannának, Clarise Desclevesnek, Probáld Katának, Hegyesi Zitának, Bárányos Editnek, Szabó Eszternek, Jana Szargiejnek, Óvári Katalinnak, Szőnyi Eszternek, Csikós Évának, Tihanyi Annának, Brückner Henriettának, Papp Viktóriának, Hegedűs Mártonnak, Csernus Palkónak, Márki Ferencnek, Mohay Bencének, Varga Mihálynak, Szabó Leventének, Horváth Ágnesnek, Jurecz Fanninak, Veress Krisztinának, Martini Zuzmónak, Martini Eszternek, Kassay-Kézi Éduának, Kátai-Pál Borinak, Csuth Juditnak, Kocsis Krisztinek, Illés Tóth Orsolyának, az elsőéves budapesti csapatunk tagjainak, koordinátorainknak!

Együttműködő partnereink: 
Regnum Christi
Emberi Erőforrások Minisztériuma
Orsay
Varkvarjú
Don Bosco Cukrászda
Zara
Pjulcsy
Bonzsúr Decor
Virágálom
Balassi Intézet
Képmás Magazin

Megjelent az első nemzetközi cikk Programunkról

 

Forrás: http://www.krakow2016.com/en/pure-fashion-a-beautiful-soul-a-beautiful-body

Pure Fashion. A beautiful soul, a beautiful body.

The Catholic Legionaries of Christ movement is the promoter of “Pure Fashion” – an international project, dedicated to young women from 14 to 18 years of age.



Thérèse Baumeister from Regnum Christi speaks about this in an interview with WYD TV.

In the time of dictatorship, “Fashion” integrated us young women wanting to remain “pure,” not afraid of their womanhood and approaching beauty of the body from the view of spiritual development. Paraphrasing the once popular meme Design for God, I started to wonder: maybe in a wounded world “holy” has a chance to become “the new trendy”?



A woman brings beauty and order in the environment

In “Pure Fashion,” we aren’t dealing with a marginal phenomenon, but with an idea that is already widely known, which is certainly still waiting for its best time. Up until now young women from 20 countries have been engaged in the Regnum Christi project, among them from the United States – the place of origin of this initiative, and also from Germany, Austria, France and Hungary. “Pure Fashion is a big international family,” says Brigitta Kis coordinator of the Hungarian version of the project. In Hungary the first meeting took place in 2007 in Budapest and gradually included new cities. Starting in 2012 each year the workshops gathered around 30 young women, while this year there will be almost 120!” Although the creators of the project are members of a Catholic community, it is open to young women from other Christian Churches. “Really, everyone for whom the idea of the project appeals to is welcome,” invites Bernadette Ballestrem from the German Regnum Christi. The heart of the project – a well thought-out idea, is a strong advantage of “Pure Fashion”. “The authors of this initiative remind young women of the value, which their gender holds, about the Divine plan of creating women as relational beings, bringing beauty and order in their environment,” says Brigi.



A woman as the heart of the family

The project should awake in Christian women the feeling of special mission and responsibility for the whole human society. “For example for our Hungarian society – I admit – a key challenge is creating community for young women, so that they would mature in it and that in the future they would want to become the heart of a family,” adds Brigitta Kis.

Inviting them to spiritual life and forming their personality, the organizers want to strengthen the values that they will pass in their families as mothers and wives, and in their environment as creative participants in the life of society. “Pure Fashion” is based on faith, which is at the root of the person, and allows itself to be directed by hope and draw on strength and inspiration from God’s plan of creation. “First we had to get to know the problems and questions of teenagers, their needs and dreams. Now when concrete issues come up, we try to show them an answer arising from experience. Our goal is to make it so that in the future they can independently make good decisions,” says the coordinator of the Hungarian workshops.

An attractive bonus of the workshops, which take place every Saturday, is the closing gala – an elegant “Pure Fashion” fashion show, for which they lead lengthy and creative preparations.



Real beauty comes from the inside

The German Regnum Christi popularizes the same idea under the name “Looking good – inside and out” (LGIO) according to the principle that real beauty comes from the inside. The project in the last two years engaged young people from Germany, Austria, and also from Poland. The program consists of six consecutive weekend workshops bursting at the seams. The goal of the meetings is awaking self-certainty in faith-filled young women, so that they would not be afraid in their environments among less faith-filled friends to confess their faith in Jesus. The next challenge: through their own beauty to bring back beauty and joy to the world.

That’s why at the time of the workshops young women would among other things be able to acquire practical knowledge from the meetings with stylists, learn something new about their temperament, how to fight with the weaknesses of their nature, how to strengthen the talents they’ve received from God. During the third weekend they will raise the topic of relationality of women and family planning – here organizers invite young men, who talk about what they value in women and what attracts them in femininity. The next weekend is dedicated to freedom: the issue of time management, self-control, how in practice to deal with contemporary addictions like social media. The workshops are completed by a strong accent, “Be cool – be holy!,” the testimony of older adolescent women, authentic life and giving testimony to their faith on an everyday basis.

All meetings are accompanied by prayer, adoration, and the Eucharist – the inexhaustible source.



***

Gathering materials for this article, my memory brought the faces of a few people I know of to mind whose life I consider to be holy, and whose appearance I always considered magnetic despite bodily imperfections. Among them is the charismatic Uncle – Karol Wojtyła in stylish sunglasses, while camping.

In the Family Home of St. John Paul II in Wadowice, where I took photos from the visits of various important guests, I had a favourite wall, which is found along the winding staircase to the loft. It’s a patchwork of photos of Wujek, later the Pope found in different situations: at the time of prayer in mountains, with people close to him, in sneakers, genuinely amused. 

Passing there and back on the stairs, looking at the photos, in the end I began to meditate on these photos and it came to me – Wojtyła has no unsuccessful shots! In every photo his face is internally radiant: harmonious features, peace, dignity. It’s the face of a beautiful man to whom eyes naturally are drawn to.



Małgorzata Gadomska

Hir A

Integer aliquet dapibus eros posuere congue. Sed dignissim aliquet ante. In vel mi diam. Proin rhoncus laoreet porttitor. Nulla id mi metus. Maecenas nibh ex, gravida in nibh pellentesque, lobortis scelerisque nisi. Nullam elementum pellentesque felis, in elementum est cursus at. Proin dictum in eros at sodales. Donec vel ipsum pretium lectus aliquet fermentum. Maecenas et justo nisl. Donec aliquet vel nibh at vulputate. Quisque iaculis erat ex, nec feugiat tortor porttitor sit amet.

Hir B

Quisque molestie risus in ipsum ornare facilisis. Etiam finibus, sem in hendrerit accumsan, eros augue blandit dolor, sit amet tempor nulla ante non leo. Vivamus sed consequat augue. In hac habitasse platea dictumst. Sed ullamcorper, metus non ultrices vestibulum, turpis ex posuere metus, sed auctor odio diam nec nunc. Nam feugiat ultrices sollicitudin. Duis congue, elit non ultrices viverra, magna metus luctus dolor, sit amet consequat libero purus ac tortor. Curabitur ultrices eros ligula, a consectetur sem aliquam quis. Mauris euismod, mauris at facilisis convallis, erat ipsum posuere arcu, in cursus neque lectus interdum nunc. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada fames ac turpis egestas. Donec sed enim congue, aliquam arcu dignissim, pharetra orci. Vivamus a consequat eros. Aenean iaculis venenatis lectus quis finibus. Vestibulum vel metus nec mi iaculis ultricies. Duis dolor dui, semper et posuere eu, blandit eget ex. Nulla quis mi vel massa malesuada hendrerit.

Integer vestibulum nec elit eu lacinia. Ut elementum maximus justo, non gravida arcu rutrum in. Vestibulum in condimentum nulla. Vestibulum nibh eros, iaculis sed lacinia in, aliquet fermentum magna. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada fames ac turpis egestas. Nullam nec tincidunt nisi, quis varius orci. Pellentesque habitant morbi tristique senectus et netus et malesuada fames ac turpis egestas. Suspendisse congue urna id ante tempor pharetra. Nullam nec aliquet nulla. Morbi vestibulum scelerisque commodo. Sed ipsum dolor, ornare vel elit ut, sollicitudin ornare nulla. Aliquam facilisis ex at leo condimentum, quis auctor lectus molestie. Etiam hendrerit dictum ipsum, vitae auctor dui feugiat vitae. Proin nec tempor massa.

Hir C

Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. In interdum leo eu varius laoreet. Nam non massa eget lectus volutpat tincidunt. Sed libero velit, imperdiet ut sagittis sed, iaculis et urna. Ut placerat lectus sit amet neque ultrices blandit. Sed sit amet magna ut arcu maximus luctus. Vestibulum hendrerit nisl in nisl laoreet tempus. Quisque imperdiet velit eu ex dapibus, a tempus justo aliquam. Sed ac luctus risus. Nunc consectetur mauris eget sapien feugiat, vitae euismod eros tempor. Curabitur sed hendrerit eros. Ut ullamcorper, quam sit amet fringilla gravida, lorem libero congue risus, at accumsan nulla dui id metus. Nullam dapibus, dolor eu maximus fermentum, felis mi vestibulum nunc, vel sagittis diam metus vitae ex. Pellentesque tincidunt id elit et auctor. In sollicitudin aliquet luctus. Phasellus metus nisl, convallis in lobortis ac, volutpat eget arcu. Nullam tempor sagittis malesuada.

Quisque vel justo non lacus volutpat fringilla. Etiam nec odio eu erat convallis mattis non et lectus. Nam tortor tortor, consequat eget laoreet id, varius a est. Fusce pharetra bibendum dui at vulputate. Curabitur nibh ipsum, tincidunt vel ultrices nec, vulputate vitae lectus. Morbi in leo in quam aliquet bibendum. Lorem ipsum dolor sit amet, consectetur adipiscing elit. Etiam quis leo at diam molestie tempor id ut arcu.

Oldalak